A szélsőségesen kényelmetlen fekhelyek azok, amikre ráfeküdve már azonnal érezzük, hogy valami nem stimmel: túl kemény, túl besüppedős, túl hullámos... Nekem általában ilyen élmény a polifoam fekvőhely, Borsószem Királykisasszonyoknak valóságos kínzás.
Saját tapasztalat azonban, hogy vannak olyan ágyak is, amelyeknek a matraca csak egy idő múlva árulja el valódi mivoltát, ám legkésőbb másnap reggel biztosan tudomást szerzünk arról, milyen matracon is kötöttünk ki: ha túl keményen, jellemzően a medencénk, a nyakunk és a vállunk fáj, ha túl puhán, a derekunk.
Az a jó matrac tehát, ahol semmi sem fáj, és a gerincünk meg tud pihenni. Igazából mindegy, hogy ezt milyen felületen teszi, vagyis hogy vízágyban alszunk vagy futonon. Van, aki a rugós matracokra esküszik, de az igazság az, hogy ma már nagyon profi habmatracok is léteznek. Igaz, a legtöbb pár év alatt leamortizálódik, így nincs mese: ezt a fajtát gyakrabban cserélni kell.
És a jövő habmatraca már a hálószobánkban van: létezik az ún. memory foam avagy memóriahab - ez egy olyan matracfajta, amely valóságos áldás a testnek. Nemcsak ágymatracként kapható, épp a minap láttam egy katalógusban, hogy autós gyerekülésekbe ágyazva is létezik.
A memory foam különlegessége, hogy igazodik a testünk formájához, majd amikor nem nehezedik rá nyomás, visszanyeri eredeti alakját. Az utóbbinak nincs nagy jelentősége (bár a kisimuló matrac lenyűgöző látvány lehet), sokkal fontosabb azonban az előző tulajdonsága: a testsúly teljesen egyenletesen oszlik el rajta, így szinte úgy érezzük, lebegünk benne.
Az eredetileg a NASA által kifejlesztett technológia az űrbe kilőtt rakéta utasaira nehezedő nyomás ellensúlyozására született meg. Itt azonban nem használták, de az egészségügyben nagyon jó szolgálatot tett a sokáig fekvésre kényszerült betegek esetében (pl. a felfekvéses sebek csökkentésében).
Vagyis kétféle fekhely létezik: az egyikre sajgó testünk révén mi emlékszünk, a másik pedig éppen fordítva működik: ő emlékszik ránk.
Kép a matracról:
